Történelem

Ausztrália történelme a messzi múltra tekint vissza; nomád, vadász-gyűjtögető életmódot élő őslakosok az óceánt legyőzve érkeztek Ázsiából, több mint 60 ezer éve. A partraszállást követően gyorsan képesek voltak alkalmazkodni az új éghajlati és földrajzi viszonyokhoz, az évszakok változásával együtt változtatták „lakóhelyeiket”, és az idővel szépen lassan jelen voltak az egész kontinensen. 

Az európai ember a 15. század körül jelent meg a kontinensen, amikor is Európa a felfedezések időszakába lépett, s Ausztrália földjét hamarosan holland és angol tengerészek fedezték fel. 1768-ban James Cook, a híres angol kapitány az Endeavour hajó fedélzetén indult el a déli földrészt felfedezni, s ezt követően 1770-ben pedig III. György angol király már hivatalosan is jogot formált a keleti part tulajdon jogára. Ezekkel kezdetét vette Ausztrália gyarmatosítása.  

A szigorú angliai törvények miatt a börtönök zsúfoltsága és az amerikai gyarmatok elvesztése a függetlenségi háború idején arra ösztönözte az angolokat, hogy büntetőtelepeket hozzanak lére az új földrészen. Az első ilyen flotta 1788-ban érkezett meg ide néhány száz fegyenccel és az őket figyelő őrökkel, s az újonnan érkezők a 18. század végére megkezdték az őslakók kiszorítását saját szülőföldjeikről.

A 19. századot a kutatások, a felfedezések és a letelepedések tették ki. Ezen század folyamán egyre-másra jöttek létre a különféle telepek és városok a kontinens területén. A partvidék felderítése után a belső vidékek feltárása és az új kolóniák kialakulása követte. Az ausztrál aranyláz kitörésének következtében robbanásszerűen megnőtt a bevándorlók száma az 1850-es években.

A 20. század első jelentős eseménye 1901. január 1-én történt, amikor a hat gyarmat szövetsége megalapította az új nemzetet, az Ausztrál Nemzetközösséget. A szövetség keretében Ausztrália „európai jellegű” maradt és továbbra is szoros kapcsolatot ápolt Nagy-Britanniával és a mai napig jelképesen, de a brit korona alá tartozik. Az akkor újonnan megszületett szövetségi parlament első lépéseinek egyike a bevándorlás korlátozásáról szóló törvény elfogadása volt. 

Nagy-Britannia belépése után Ausztrália is bekapcsolódott az első, majd a második világháborúba. A második világháborút követően úgy tűnt, hogy az ország jövőbeli védelme az erős gazdaságon és egy nagyobb lélekszámú lakosságon áll. A háború utáni bevándorlási program ezért nem csak a brit, hanem más európai bevándorlóknak is kedvezett. A második világháború utáni 20 évben közel 2 millió bevándorló érkezett a kontinensre.

Az 1950-es évektől az egyre növekvő lakosság és az ausztrál nyersanyagok iránti erősödő nemzetközi kereslet gazdaságot, s továbbá magas életszínvonalat biztosított az ország lakosainak.

Az 1960-as évek idején a háborús sorozás és a vietnámi háború elleni növekvő ellenállás hatalmas tüntetéseket eredményezett a nagyvárosokban. Továbbá olyan kérdések is napirendre kerültek, mint az őslakók földjoga és az ingyenes oktatás.

Az 1970-es években a politika inkább gazdasági, és nem szociális kérdésekkel foglalkozott. A korszak meghatározó eseménye, az 1982-ben kezdődött Mabo-per volt, melynek eredményeként 10 évvel később a bíróság eltörölte a terra nullius elméletet – ami azt mondta ki, hogy Ausztrália a senki földje volt az európaiak megérkezésekor. Evégett elismerte, hogy az őslakók tényleges jogot élvezhetnek és formálhatnak területeikre. Ekkorra már befejeződött a támogatott bevándorlási politika, sőt szigorú bevándorlási szabályozás lépett hatályba.

Az 1980-90-es évektől Ausztrália figyelme Európáról egyre inkább átterelődött Ázsiára és annak gazdasági vérkeringésébe való bekapcsolódásra. Részben emiatt 1986-ra minden törvényhozási kapcsolatot megszakított Nagy-Britanniával és mára a nyugati világ önálló, egyenrangú résztvevőjévé vált.