Provence
A napsütötte és levendula illatú város Dél-Franciaország egyik hatalmas régiója. A régióban található apró falvak Franciaország legszebb települései közé tartoznak. Provence régi, római romjairól és középkori emlékműveiről is nevezetes.
Aix-en-Provence Provence egykori fővárosa ma gyógyfürdőhely, a művészetek, a kutak és a platánok városa. Kb. 1000 m magas Saint Victoire-hegy által védett helyen, Marseille-től 30 km-re északra fekszik.
A nyelviskola: IS Aix en Provence
Az IS AIX-EN-PROVENCE egy nemzetközi francia nyelviskola, ahol már 1972 óta évente több mint 1000 résztvevőt üdvözölhettek a világ minden tájáról, akik hatékonyan és barátságos légkörben szeretnének javítani francia nyelvtudásukon.
Az elkötelezett tanárok mindent megtesznek annak érdekében, hogy magas színvonalú nyelvoktatást nyújtsanak. Kis csoportokban folyik az oktatás, ahol inkább a kommunikációra helyezik a hangsúlyt.
A kurzusok széles választéka lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a célkitűzésének megfelelő képzést. A francia nyelviskola a belvárosban található, így tömegközlekedéssel színte bárhova gyorsan el lehet jutni.
Az épület, amit a város legnagyobb parkja vesz körül, csak 10 perc sétára van a központtól. A felszerelés modern kialakítású, 14 tágas, világos és légkondícionált tanteremmel, számítógép teremmel, 2 terasszal, automatákkal és ingyenes wifivel rendelkezik.
Az iskola szolgáltatásai:
- általános francia képzés
- 20 tanóra hetente
Fakultatív programok:
- quiz játékok a városban
- Petanque
- Photocompétitionin
- délutáni kirándulás Marseille-ben
- délutáni kirándulás Salon de Provence-ben
- egész és félnapos kirándulások
- sajt kóstolás
- + további játékos programok
Kurzustípusok
- általános nyelvtanfolyam
- nyelvvizsga előkészítő tanfolyam
- nemzetközi nyelvvizsgára felkészítő
- hosszútávú tanfolyam
- nyelvtanfolyam és kulturális programok
- normál órák + igény szerinti órák
Szálláslehetőségek
- családi elhelyezés
- kollégiumi szoba
- hotel szoba
- félpanzió
További részleteket itt találsz.